Ismeretterjesztő írások

Tévhitek és tények Magyarország pókjainak marásáról, veszélyességéről

Bevezetés

E cikk megírására az adta az ösztönzést, hogy internetes fórumokon az esetek nagy többségében egy-egy pók fotója alatt a második kérdés (ha nem az első), hogy "veszélyes e?". Ilyenkor aztán elkezdenek özönleni önjelölt szakértők részéről a dezinformációk, városi legendák, "ismerősöm ismerősének ismerőse" történetek, amelyek valóságalapja a legtöbb esetben a nullával egyenlő. Ezekkel az a fő probléma, hogy a kérdező nem tudja kiszűrni a sok-sok válaszból, mi a valós, és mi a legenda. Ebben az írásban némileg taglalom a legendákat, illetve a valós, tudományos tényeket írom le a hazai fajainkról. Igyekszem a leggyakrabban ez ügyben feltűnő fajokat egybeszedni, s mindegyikhez bővebben válaszolni az oly gyakran hallott "veszélyes?" kérdésre.

Általánosságban a pókokkal kapcsolatos tévhitekről

Egyetlen család kivételével a Magyarországon élő pókok mindegyike "mérges", zsákmányukat méreggel ölik meg, de a mérgük az esetek 99,9%-ban emberre teljesen ártalmatlan. E mérgek előállítása nagy energiaigényű folyamat, a zsákmány megszerzése a cél vele, s nem a nagyobb testű ragadozók megfélemlítése (ellentétben például a kolonizáló darazsakkal). Ezért a hazánkban élő pókok nagy többsége ilyen célra nem is pazarolja. Olyan történetek, mint például egy pók valakit rendszeresen megmar, amíg alszik, minden valóságalapot nélkülöznek. A pókok ízeltlábúakkal táplálkoznak, az ember nem préda, vagy táplálékforrás számukra, hanem veszélyforrás, ezért – amíg tehetik – menekülnek előle. Kicsit sarkított példával élve, annyira logikus egy ilyen történet, mint az, hogy valaki hobbiból Afrikában orrszarvúra lövöldözött kétméterről, légpisztollyal… Ez természetesen mind a pók, mint a feltételezett "hobbista orrszarvúvadász" élete végét jelentené. Viszont a pókoknak az emberekkel ellentétben nincsenek szuicid hajlamaik.

Amikor egy-egy pók véletlen valaki ágyába keveredik, a lehető legrövidebb úton igyekszik távozni a rá veszélyes lény közelségéből. Olyan persze megtörténhet, hogy épp rosszkor van rossz helyen, és álmunkban fordulva agyonnyomjuk. Ilyenkor utolsó védekezésként még odamarhat, de erről a legtöbb esetben tudomásunk sem lesz, hiszen az épületlakó pókjaink nagy többsége képtelen átharapni az emberi bőrt. Az éjjeli pókmarás történetének az alapja csupán annyi, hogy némelyik ízeltlábú faj (ágyi poloska, vérszívó szúnyogfajok, stb.) éjjel táplálkoznak belőlünk, ilyenkor a bőrön különböző nyomok maradnak utánuk. Mikor az ember felébred, több sebet tálal magán, ami viszket, esetleg bedagad, fáj. Amennyiben ilyenek után lát egy pókot, rögtön párhuzamot von a két esemény között, s ez általában a pók életébe kerül. Ez azon kívül, hogy értelmetlen, még közvetetten az emberre nézve is káros, mert a pókok pont azokkal a lényekkel táplálkoznak, amik adott esetben belőlünk. Így saját magának is rosszat tesz az effajta ember, nem csak a póknak.

A másik közkedvelt tévhit az allergiás reakció. Egyes ízeltlábúak, például darazsak, méhek, hangyák szúrása (pontosabban a szúrásukkal bejuttatott méreganyagban lévő fehérjék) valóban okozhat allergiás reakciót. Ez általában azokra a fajokra jellemző, amelyek mérge védekezésre, vagy védekezésre is szolgál nagyobb testű ragadozókkal szemben. A hazai pókjaink esetében ez nem így van. A pókjaink mérgében található fehérjék nem váltanak ki allergiás reakciót. Amióta írott történelmünk van, ilyenről nem született tudományos publikáció, se orvosi, se arachnológiai téren. Amikor egy háziorvos "pókcsípést", illetve allergiát emleget, az abból következik, hogy körülbelül annyit tud a pókokról, mint egy villanyszerelő. Abból kifolyólag, hogy a hazai pókjaink emberekre abszolút veszélytelenek, az orvosi egyetemen sem tanítanak róluk semmit. Ebből következik, hogy egy átlagos orvost ilyen témában megkérdezni nagyjából olyan, mintha a szomszéd "Manci nénit" kérdeznénk meg. Semmilyen releváns információt nem fog tudni adni, maximum azt fogja elmondani, amit ő is itt-ott (legtöbb esetben a bulvármédia szenzációhajhász cikkeiben) olvasott, hallott.

Sajnálatos módon a média megteremtett egy bizonyos "celebszakértő" réteget, ami elősegíti a tévhitek, legendák, rémhírek terjedését. Az emberek arra kapják fel a fejüket, hogy "veszélyes európai álözvegyet" s nem arra, hogy teljesen ártalmatlan faggyúpókot találtak egy lakásban. A bulvármédia számára a legfontosabb a nézettség, az eladott példányszám, s ehhez "hírek" kellenek, számukra lényegtelen, ha ezek álhírek. Így sajnos legritkább esetekben szólaltatnak meg valódi szakértőket, arachnológusokat. Ennek egyenes következménye, hogy az átlagember ezekből a médiákból szinte soha nem kap valós információt hazai pókjainkról.

Embereknek kellemetlenséget okozni képes fajok a hazai faunánkban

Idehaza igen kevés faj képes marásával számunkra kellemetlenséget okozni. Ezek a következők:búvárpók, cselőpókjaink (pokoli cselőpók, szongáriai cselőpók), mérges dajkapók, vidrapókjaink (parti vidrapók, szegélyes vidrapók) és a hazánkban nemrégiben megjelent tüskéskezű álfarkaspókMindezek mellett még nagyobb zugpókjaink, farkaspókjaink, és a nagy eretnekpók kifejlett egyedei képesek átmarni az emberi bőrt, róluk viszont nem írok részletesebben, mivel szinte nullával egyenlő esélyű marásuk esetén sem okoznak semmilyen klinikai tünetet. Marásuk esetén két pici, tűhegynyi lyuk marad az emberi bőrön, és semmi egyéb tünet (viszketés, fájdalom, dagadás) nem jelentkezik. Ez alól a nagy eretnekpók némileg kivételt képez, mivel marásuk esetén egyes külföldi publikációk szerint enyhe bőrpír, dagadás és viszketés alakul ki a marás közvetlen környezetében1

Búvárpók (Argyroneta aquatica)

Életmódja teljesen vízhez kötött, vízinövényekkel gazdagon benőtt állóvizek, lápok vízfelszín alatti lakója. Különleges életmódjából kifolyólag az emberrel való találkozás esélyes e faj esetében szinte a nullával egyenlő. Számára megfelelő élőhelyen, szándékosan keresve is nehezen fellelhető. E pók – ameddig lehet – közvetlen zavarás esetén is mozdulatlan marad, hosszabb atrocitás után menekül, s csak a legvégső esetben mar. A fotón látható, támadó nőstény példány jó tízperces közvetlen fizikai zavarás után (miközben minden menekülési kísérletét megakadályoztam) volt hajlandó felvenni a támadó, riasztó pózt, s konkrétan megmarni az ingerlésére használt fűszálat. Amiért mégis ide sorolom, az a hazai faunánkban erősnek nevezhető mérge. E viszonylag erős méregre valószínűleg életmódja miatt van szüksége. A víz alatt megmart prédáját a lehető leggyorsabban meg kell bénítania, mivel légköri levegőt lélegzik be, s ezért rendszeresen a vízfelszínre kell emelkednie, hogy "légnadrágját" friss levegővel töltse fel. A hazai szakirodalomban nincs adata marásának. Külföldi publikációk szerint marása fájdalmas. Marás után a seb környéke duzzadt, érzékeny marad pár órán, esetleg napon keresztül. Extrém esetekben enyhe gyulladás alakulhat ki a seb környékén, ám ez valószínűsíthetőleg a seb felülfertőződésének következménye, s nem a maráskor bejuttatott méreganyag hatása. Egyéb klinikai tünetek között említik az enyhe rosszullétet, émelygést, hőemelkedést a marást követő pár órában. Marásuk a seb fertőtlenítésén kívül orvosi kezelést nem igényel, semmilyen maradandó fizikai károsodást nem okoz.

pokoli cselőpók (Geolycosa vultuosa) és szongáriai cselőpók (Lycosa singoriensis)

Hazánk legnagyobb pókja, a szongáriai cselőpók, és valamivel kisebb rokona, a pokoli cselőpók egyaránt tárnázó életmódot folytat. Életük nagy részét földbe vájt függőleges üregekben töltik. Szabadban kóborolva szinte csak a párkereső, ivarérett hímekkel találkozhatunk. E pókok minden esetben – amíg módjuk van rá – a menekülést választják zavarás esetén. A tárnájuk szélén ülő pókok nagyobb állat, ember közeledtekor már több méterről üregük mélyére menekülnek. A talajból kiásott egyedeik viszont védekezésből marnak. A pokoli cselőpók marását hihetetlenül éles, elképesztően erős fájdalomként írja le Bíró Lajos arachnológusunk a Természettudományi közlöny 1894. decemberi számában2. Egy földből kiásott, menekülni próbáló, kifejlett nőstény marta meg, amikor utánakapva véletlen megszorította a pókot. Az ujját ért marás pillanatában áramütésszerű, de attól hatványozottabban nagyobb fájdalmat érzett, ami egész karjára kiterjedt, sőt, említése szerint agyáig felhatolt. A megmart keze érzéketlenül lehanyatlott, időlegesen megbénult a fájdalom hatására. Pár percre rá zsibbadó érzés kíséretében visszatért az élet a kezébe, a fájdalom teljesen elmúlt. Egyedül a marás helye maradt érzékeny, nyomásra fájó pár napon keresztül. Egyéb tünetet nem tapasztalt. E iszonyú fájdalmon kívül semmilyen klinikai tünetet nem találtam a szakirodalomban pokoli cselőpók marásához társítva.

A szongáriai cselőpók marásáról a hazai szakirodalomban pontos információ nincs. A külföldi szakirodalom a pokoli cselőpókéhoz hasonlóan írja le a marását, néhány esetben lázról, pár órás rosszullétről számolnak be. Itt kiemelendő, hogy e fajok nagy termete miatt a marásuk relatív nagy fizikai sérüléssel jár. A marás helyét ezért a felülfertőződés elkerülése érdekében érdemes minden esetben fertőtleníteni. Egyéb orvosi kezelés e fajok esetleges marása esetében is szükségtelen. A mérgük rendkívül gyorsan, másodpercek alatt kifejti hatását és percek alatt el is múlik. Valószínűsíthető, hogy ez a nagyon gyors hatásmechanizmus a pók ragadozók elől való elmenekülését hivatott biztosítani. A marás pillanatában szinte bénító a fájdalom, így a pók időt nyer a meneküléshez. Maradandó károsodást e két faj marása sem okoz emberekre nézve.

mérges dajkapók (Cheiracanthium punctorium)

E faj közhasználatú neve is utal az emberre nézve kellemetlenséget okozó marására. Azonban életmódja valószínűtlenné teszi az emberekkel történő konfrontálódását. A tőle származó marások elszenvedői az esetek kilencven százalékában rovarászok, pókászok. Nappal magas füvű mezőkön, kaszálókon, nádasokban elkészített lakószövedékében tartózkodik. Ez a szövedék igen jellegzetes, általában fűfélék végét, nád levelét szövik össze erős, sűrű, fehér hálóval, harang alakban. E szövedéket nappal nem hagyják el. Éjjel kóborolva vadásznak élőhelyük növényzetén.

Marásukat szinte minden pókász ismeri. Legtöbb esetben a szövedék figyelmetlen kibontásakor következik be, mivel e faj ivarérett egyedei zavarás esetén kevésbé menekülnek, a többi hazai pókunkkal ellentétben inkább aktívan védekezve a marást választják. E tulajdonságukból kifolyólag marásuk hatásmechanizmusa, tünetei mind a hazai, mind a külföldi szakirodalomban jól publikáltak. A marás erős, szúró, égető fájdalommal jár. Ezt követően igen gyorsan enyhe rosszullét, erős szívdobogás, szédülés alakulhat ki. A megmart testrész időlegesen bénult, érzéketlen lesz. Ez nem úgy értendő, hogy egy megmart ujj esetében az egész kar lebénul, hanem maga az ujj zsibbadtá, merevvé válik, ritka esetekben e zsibbadó érzés átterjedhet a teljes végtagra, esetlegesen más végtagokra is. Ritka esetekben előfordult általános, erős rosszullét 2. E tünetek igen gyorsan alakulnak ki, s pár óra alatt el is múlnak. A marás hatása több részletből adódik össze. Függ az állat korától, nemétől, s a maráskor bejuttatott méreg mennyiségétől. Mint minden méreggel védekező állat esetében, a marás tünetei szintén egyedileg változhatnak. Egy kisebb testtömegű gyermekre egységnyi méreganyag erősebb reakciót vált ki, mint egy felnőtt embere. Mindezeken felül azonban e pókfaj marásánál sem jegyeztek fel semmilyen, embere nézve maradandó károsodást.

A csáprágók nagy mérete miatt e faj marása esetén is javasolt a seb fertőtlenítése. Egyéb orvosi kezelés extrém, igen ritka esetektől (hazánkban még nem volt rá precedens) eltekintve, szükségtelen, mivel bármilyen kellemetlen a marásuk, ránk nézve veszélytelen, maradandó egészségkárosodással nem jár. E faj mérgére sem létezik ellenanyag, mivel – ahogyan az összes hazai pókunk esetében – annak kifejlesztése szükségtelen.

Vidrapókok (Dolomedes spp.)

A vidrapókok vízparthoz kötött életmódot folytató, nagy termetű, impozáns pókok. A víz felszínén, illetve vízparti növényeken aktívan vadászva ejtik el ízeltlábúakból, halivadékokból, kis méretű kétéltűekből álló zsákmányukat. Zavarás esetén villámgyorsan menekülnek. Ilyenkor képesek nádon, sáson, s egyéb vízből kinövő növényzeten végigfutva a vízfelszín alá menekülni. Támadó viselkedést, marást én csak abban az esetben tudtam belőlük kicsikarni, amikor a nőstények a költőhálóban lévő egy-két vedléses utódaikat védték. Ez esetben is egy-egy odacsapásig merészkedtek csupán, majd a jól bevált, igen gyors meneküléshez folyamodtak. A hazai szakirodalomban nincs adata embert ért marásának. Külföldi hivatkozások szerint marásuk fájdalmas, körülbelül darázscsípéshez hasonlatos. Mérgük embereken semmilyen klinikai tünetet nem okozott. Egyedül a mechanikai sérülés okozza a kellemetlenséget. A csáprágók ejtette seb körül enyhe bőrpír, kisebb mértékű dagadás elfordulhat, de ez is inkább a fizikai behatás mintsem a mérgük hátasa. Mint minden nagyobb termetű pók esetében, az ő marásuk helyét is érdemes fertőtleníteni. Az esetleges marás után egyéb kezelésre nincs szükség.

tüskéskezű álfarkaspók (Zoropsis spinimana)

Hazánkban a 2000-es években feltűnt, új épületlakó pókfaj. Megjelenésében a nőstény egyedeik erősen emlékeztetnek nagy termetű farkaspókjainkra, a hímek habitusa inkább a zugpók hímekéhez hasonló. Összehasonlító cikk itt olvasható róluk. Kifejezetten nagy termetű pók a hazai faunánkban. Magyarországon eddig csak és kizárólag épületekből, lakásokból ismert. Mérge emberre veszélytelen. Eddig egy marásáról tudunk hazánkban, egy nőstény példány marta meg Dr. Szinetár Csabát. A marás tűszúrás-szerű, enyhe fájdalommal járt, semmi egyéb tünet nem jelentkezett. E pók a hazai fajoktól eltérően azonban nem csak közvetlen érintéskor képes megmarni az embert, hanem 1-2 cm-es távolságot könnyedén áthidal 3. Mérge emberre veszélytelen, semmilyen klinika tünetet nem okoz.

Ártalmatlan, ember közelében gyakran feltűnő fajok

A hazai pókfauna 99% ide tartozik, így természetesen nem sorolok fel részletesen több száz fajt. Ebben a fejezetben a kertekben, lakásokban gyakran feltűnő, gyakran kérdezett fajokat/fajcsoportokat igyekszem bemutatni a teljesség igénye nélkül, illetve azokat a pókokat amelyekről a legtöbb tévhit, városi legenda terjeng.

Keresztespókok (Araneidae spp.)

A jól ismert, függőleges kerekháló az ő művük. Ide tartozik sok egyéb fajon kívül a koronás keresztespók, a vállas keresztespók és a darázspók is. A sok-sok hasznos pók közül a mi szempontunkból ők talán a leghasznosabbak, lévén, repülő rovarok (legyek, szúnyogok, darazsak) teszik ki prédáik zömét. Sajnos a kereszt-mintázatból kifolyólag rengeteg legenda terjeng róluk. Az egyik legextrémebb, hogy azért viselnek keresztet, mert marásuk halálos, s ezt jelzik vele a külvilág felé. Ennek természetesen a valósághoz fűződő viszonyára értelmetlen lenne kitérni. Az ide tartozó darázspók sem azért imitálja fullánkosaink mintázatát, mert erős a mérge és fájdalmas a marása. Épp az ellenkezője miatt, gyakorlatilag védtelen a ragadozókkal szemben. Ez a mintázat egyszerű riasztás, mivel a rovarevők nagy többsége, elkerülvén a darazsak kellemetlen szúrását, inkább békén hagyják őket.

A keresztespókok a hálójuk segítségével vadásznak, az a fő fegyverük. Csáprágóik aprók, gyengék, olyannyira, hogy a hálójukba keveredő prédákat sem támadják meg azonnal. A marás előtt távolabbról "gúzsba kötik" e célra kiválasztott szövedékükkel. Csak akkor merészkednek marásközelbe, amikor a préda mozgás-, és ezáltal védekezésképtelenné válik. Ebből egyenesen következik, hogy csáprágóik teljes mértékben alkalmatlanok a nagyobb állatok, ember bőrének átmarására. Semmilyen fizikai kellemetlenséget sem képesek okozni számunkra.

Faggyúpókok (Steatoda spp.)

Kistermetű, halóval vadászó pókfajok tartoznak közéjük. Szinte minden lakásban megtalálhatóak. A fiatal pókok portetvekkel és egyéb apró ízeltlábúkkal táplálkoznak. A kifejlett egyedek nagyobb ízeltlábúakat is képesek elejteni erős hálójuk segítségével. E kis pókok nagyban segítik lakásaink ránk, s háziállatainkra nézve egyaránt kellemetlen parazitáktól való tisztántartását. A hazánkban élő fajok teljesen ártalmatlanok, apró csáprágóik a keresztespókokéhoz hasonlóan képtelenek áthatolni az emberi bőrön. Sajnos habitusuk erősen emlékeztet a távoli, nagyobb termetű rokonaikéra, a fekete özvegyekére (Latrodectus spp.).

Sajnálatos módon ők is bekerültek a média látókörében, amikor egy "celeb álszakértő" egy lakásból összefogott néhány példányt, majd magát hős megmentőnek beállítva, egy általa kreált "európai álözvegy" néven, mindenféle kitalált horrortörténetet kezdett terjeszteni róluk, pusztán személyes nimbuszának növelése érdekében. Ezek az bulvármédiákban terjedő "tények" azonban minden tudományos alapot nélkülöznek. E fajok a valóságban teljesen ártalmatlanok, s igen hasznosak ránk nézve.

Itt megjegyzendő azonban, hogy a tengerentúli szakirodalomban jelentek meg olyan vélemények, melyek szerint a nagy faggyúpók képes átmarni az emberi bőrt. Az ott említett marásokhoz, tünetegyüttesként a marás utáni hosszú ideig tartó fájdalmat a marás környezetében, esetenként hányingert illetve hányast társítanak. Ezekre az európai szakirodalomban azonban semmilyen utalás nem található 4. Mivel e faj Európában s hazánkban is igen gyakori épületlakó faj, így személy szerint nem tartom kizártnak, hogy az említett nagy faggyúpók marások esetlegesen nem ehhez a pókfajhoz tartoznak, hanem félrehatározás állhat az európai és tengerentúli szakirodalomban megjelent eltérések mögött.

sárga dajkapók

E faj az internetes bulvármédia legújabb sztárja. Egy romániai álszakértő által kreált rémtörténetet vett át a magyar sajtó, s kezdte azt terjeszteni. A cikk lényege, hogy hol hazánkban, hol Romániaban – attól függően melyik szennycikket olvassuk épp – megjelent egy hazánkban már élő, igen veszélyes pók, a sárga dajkapók. Marásának tüneteit összemosták a fentebb említett mérges dajkapókéval, illetve több cikkben a hozzánk legközelebb a Mediterráneumban élő, valóban veszélyes hegedűpókéval (Loxosceles sp.) is. E horrorsztori aztán a közösségi médiák segítségével futótűzként terjedt, nem kis pánikot okozva az olvasók körében. Azonban a valóság e fajról annyi, hogy rokona a mérges dajkapókunknak, de attól lényegesen kisebb termetű. Valóban nem őshonos, de évtizedek óta Európa-szerte (így hazánkban is) elterjedt, gyakori faj. Tél közeledtével gyakran lakásokba menekül a hideg időjárás elől, s ott telel át. Kis termete ellenére erős csáprágóival képes átszúrni a bőrt, de csáprágóik méretéből adódóan ezt a még oly ritka marásaik esetében – ha például rájuk fekszünk álmunkban – sem vesszük észre, lévén, semmilyen fájdalommal nem jár. Az igen kis mennyiségben bejutatott mérge szinte semmilyen tünetet nem produkál ránk nézve. Az egyetlen, amit érzékelhetünk, a marás közvetlen közelében megjelenő apró, tűhegynyi, viszkető hólyagok, amelyek pár órán belül maguktól el is tűnnek.

réti farkaspók (Hogna radiata)

E nagytermetű farkaspókok erősen emlékeztetnek a cselőpókjainkra. Júliusi-augusztusi párzási időszakukban gyakran kerülnek szem elé. Szabadon, nappal és éjjel egyaránt kóborolva keresik a másik nem képviselőit, illetve prédájukat. Ilyenkor általában a kifejlett hímek alkalomszerűen betévedhetnek lakásokba is, ahol nagy termetük miatt könnyen riadalmat kelthetnek. A réti farkaspók mind a szakirodalom, mind a saját tapasztalataim alapján kifejezetten békés, már-már "jámbor" faj. Nekem több kísérlet után sem sikerült marásra bírni e faj példányait. Hosszú percekig ingerelve őket csak annyit tudtam elérni náluk, hogy a menekülést befejezve a fáradt pókok lábaikat összehúzva, mozdulatlanságba dermedtek. Külföldi szakirodalom sem említ részükről marást. Így arra az egy kétséges esetre tudok támaszkodni, amit egy Görögországban nyaraló ismerősöm mesélt el. Esetében a tizenhárom éves kisfia megmarkolt egy pókot, ami az atrocitást nem tűrve belemart. A pók marása fájdalmas volt a gyermek számára, a marás helye egyértelműen jól kivehető volt a tenyerén, ezért azonnal orvoshoz fordultak. Az orvos a marás és a pók leírása alapján pár fotót mutatott nekik, amelyek közül a réti farkaspókot vélték felismerni. Az orvos ezek után megnyugtatta őket, hogy e faj teljesen ártalmatlan, mivel azonban a példányt nem gyűjtötték be (így a határozás bizonytalan), a gyermeket bent tartották 12 órás megfigyelésre, hiszen Görögországban veszélyesebb pókfajok is élnek. A gyermek a megfigyelés alatt semmilyen klinikai tünetet nem mutatott, sebének tisztításán kívül egyéb kezelésben nem részesült. Az esethez hozzátartozik, hogy Görögországban több nagy termetű farkaspók faj él, sőt, a Hogna génuszt is képviseli ott a réti farkaspókon kívül egy másik faj. Így a laikusok által fotóról történő határozás nem bizonyítja egyértelműen, hogy e faj volt a tettes.Az viszont nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy amennyiben valakinek sikerül is komoly nehézségek árán marásra bírni egy réti farkaspókot, fájdalmon kívül egyéb tünetre nem számíthat.

Zugpókok (Agelenidae spp.)

Itt a két épületlakó fajunkra, az őshonos házi zugpókra (Tegenaria domestica), és a betelepült nagy zugpókra (Eratigena atrica) térek ki. Épületlakó mivoltuk miatt ezek azok, amik rendszeresen szem elé kerülnek lakásainkban, leginkább az őszi, téli időszakban. E két faj a hazai faunában nagy termetűnek mondható. A nagy zugpók kifejezetten nagyra nőhet, amint magyar neve is utal rá, a házi zugpók valamennyivel kisebb. Életmódjuk megegyező. Lakások, házak külső homlokzatán, mezőgazdasági épületek sarkaiban szövik meg jellegzetes, sűrű, erős szövésű, háromszögletű hálóikat, amelyek egy tölcsérben végződnek. Nappal a pókok a tölcsérben tartózkodnak, csak akkor rontanak elő belőle, hogyha préda érkezik a hálóba. Éjjelente kimerészkednek a hálóra, s ott várják a zsákmányt. A legkisebb zavarásra azonnal visszamenekülnek tölcsér biztonságába.

A hímek az őszi-téli időszakban, éjjelente, aktívan kóborolva keresik a nőstényeket. Mindeķözben gyakran keverednek kádakba, csapokba, amelyekből nem tudnak szabadulni. E pókok is elsősorban a menekülést választják, de sarokba szorítva, vagy óvatlanul megfogva őket, védekezésből marhatnak. Nagy termetükből kifolyólag nagynak számító csáprágóik könnyedén áthatolnak az emberi bőrön. Marási tapasztalatot házi zugpóktól szereztem. Egy fotózáshoz szerettem volna a tölcséréből kibontani egy kifejlett nőstényt, ám figyelmetlenül a tölcsér szövedékével együtt a pók lábait is összeszorítottam. Szerencsétlen állat természetesen kínjában belemart a mutatóujjamba. A marás inkább csupán szorító érzés volt, mintsem fájdalmas. A marást követően egy rövid ideig enyhén fájt, lüktetett az ujjam a marás helyén. Ez enyhe fájdalom azonban percek alatt elmúlt. A csáprágók ejtette seb nyomásra még néhány óráig érzékeny maradt, egyéb tünet azonban nem jelentkezett. A nagy zugpók marásáról hazai szakirodalomban nincs adat. Külföldi szakirodalom a házi zugpókéhoz hasonlítja. Komolyabb, dokumentált klinikai tünetet nem ismerünk.

Összegzés

Esetleges marás esetén a marás helyét a felülfertőződés elkerülése érdekében minden esetben kezeljük le, erre alkalmas a Betadin oldat, valamint különböző krémek. Amennyiben se ezek, se egyéb fertőtlenítőszer nincs a háztartásban, a háztartási ecet is megfelelő pótmegoldás, viszont ezesetben azért mihamarabb szerezzünk be megfelelő fertőtlenítőszert. Amennyiben marás után – bár ennek reális esélye szinte nulla – bárki a fentebb leírtaktól eltérő tüneteket (szédülés, hányás, dagadó nyirokcsomók, stb.) tapasztal, haladéktalanul forduljon orvoshoz, mert – bár a hazai fajokkal kapcsolatban erre se a magyar, se külföldi szakirodalomban nincs precedens – százszázalékosan nem zárható ki a mérgek egyes összetevőire való egyedi érzékenység.

Amennyiben valaki pókkal találkozik a lakásában, elpusztításuk helyet lényegesen humánusabb megoldás, ha egy pohárral letakarva, majd a pohár alá egy papírlapot csúsztatva a pók és önmaga számára is egyaránt biztonságos módon befogja azt, majd egy olyan helyen engedi szabadon, ahol nem zavarják egymás köreit.

Mint a fentiekből kitűnik, hazai pókjaink ránk nézve teljesen veszélytelenek, ellenben igen hasznos kis lények, ne irtsuk őket hiedelmek, mítoszok, álhírek alapján, értelmetlenül.

Felhasznált források

  • 1. Gnädinger, M., Nentwig, W., Fuchs, J., & Ceschi, A. (2013). Swiss prospective study on spider bites. Swiss medical weekly, 143, w13877.
  • 2. Bíró Lajos (1894): Magyarországi mérges pókok - Természettudományi Közlöny 1894 december
  • 3. Szinetár Csaba írásbeli közlése alapján.
  • 4. Kovács Gábor, Szinetár Csaba (2018): Adatok a nagy faggyúpók (Steatoda Grossa [C. L. KOCH, 1838]) biológiájához (Araneae: Theridiidae) - Savaria Természettudományi És Sporttudományi Közlemények 17.

Írta: Karl Csaba
2019-08-15